Az 1910-es évtized elején – a két Balkán-háborúra is tekintettel – a két szembenálló katonai tömbre szakadt európai nagyhatalmak lakossága valóságos kémhisztériát élt át. Így volt ez az Osztrák-Magyar Monarchiában is, ahol a hírszerzés-kémelhárítás állandó harca különösen elevenné vált. Ennek során bombaként robbant az a szenzációs hír, hogy az öngyilkosságot elkövetett Alfred Redl, az egyik legmagasabb rangú és beosztású vezérkari tiszt is az árulók, a saját katonai titkokat idegen hadvezetésnek kiszolgáltatók közé tartozott. A következő esztendőben, a Nagy Háborúban a szerb és az orosz arcvonalon elszenvedett váratlan kezdeti vereségeket a közvélemény azonnal az ő árulásának tulajdonította. A világháborúvá szélesedett fegyveres küzdelem végső kudarcát sokan szintén az ő árulásával kapcsolták és kapcsolják össze – máig. A neves magyar politika- és hadtörténész, e korszak számos fontos történésének jól ismert kutatója és közreadója, ezúttal elsőként lép túl a fantáziadús sajtóközléseken és a művészi szabadságban fogant szépírói alkotásokon. A történelmi hűséghez ragaszkodva, az egykor jól elzárt, általa fellelt és feldolgozott bécsi levéltári iratok alapján járja körül azt a kérdést, valóban „áruló” vagy más ok miatti „áldozat” vált-e meg három emberöltővel ezelőtt, váratlanul, sikerei csúcsához közel, az életétől. A fennmaradt régi források mai vallatása nem megkésett, öncélú vizsgálat, hanem a késői utódok számára is érdekfeszítő, tanulságos olvasmány